Edzésben a csapat

Hétfő délután megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Viktória FC női NB I.-es labdarúgócsapata. A vasiak hat edzőmeccset vívnak a rajtig.

Noha a bajnokság csak március 1-jén folytatódik, a női labdarúgó NB I. 9. helyén álló Viktória FC együttese hétfő délután elkezdte a munkát. Nagy változás nem történt a játékoskeretben, Kollár Panna az osztrák Südburgenlandhoz, míg Csombor Luca a Puskás Akadémiához igazolt.
– A lányok múlt hétfő óta otthon egyénileg készültek, úgyhogy nem a nulláról kellett elkezdeniük a munkát – mondta Markó Edina, a Viktória FC vezetőedzője. – Az első tréning amolyan felhozó edzés volt. A héten péntekig napi egy, illetve két edzéssel készülünk, a hétvége ezúttal szabad, de jövő hétvégén már felkészülési mérkőzést vívunk. A sérüléseket megelőzőndő, az egyéni fejlesztésre és persze a terhelésre is nagy hangsúlyt fektetünk. Emellett egyénileg és csapatszinten is odafigyelünk a taktikai és technikai képzésre is. Pénteken végzőseink számára szalagavató is lesz, ők arra is készülnek. Jó hír, hogy műtétje és rehabilitációja után Novák Luca és Petrovics Petra is edz – ugyanabban az időpontban, mint a többiek, de még tőlük külön. Kollár Panna és Csombor Luca távozott, a héten még nem, de hamarosan nagy valószínűséggel az Illés Akadémia U17-es és U19-es csapatából is jönnek játékosok, hogy velünk együtt készüljenek. A felkészülés során utánpótlás fiúcsapatok ellen is megmérkőzünk, az ilyen meccseken fizikálisan tudunk fejlődni. Női csapatokkal is játszunk, a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is több felkészülési mérkőzést vívunk. Szóval nem fogunk unatkozni, mindent megteszünk, hogy sikeresen felkészüljünk a tavaszi szezonra.

A Viktória FC tevezett téli felkészülési mérkőzései.
Január 24.: Viktória FC-Lurkó U15. január 29: Haladás VSE U15–Viktória FC. Február 5., 14.00: Viktória FC–Radomlje (szlovén). február 7., 14.00: Viktória FC–Söpte U17. február 15., 10.00: Viktória FC–Wildcats (osztrák). 22. Viktória FC–ZTE.

Szólj hozzá...