Hérincsné Markó Edina: – Nagyon jó meccset vívtunk, két egyforma játékfelfogású, játékrendszerű együttes csapott össze. Jó ritmusban futballoztunk, csak a gól hiányzott, hiszen a lehetőségeink megvoltak. A második félidőben pedig különösen nagy fölényben játszottunk, ekkor is több helyzetet kidolgoztunk. A terhelés közepén járunk, heti két edzőmeccset vívunk, ráadásul utaznunk is kellett: mindezekkel együtt is koncentráltan, bátran játszottunk. Jelenlegi állapotunkban kihoztuk a maximumot a mérkőzésből.
A Viktoria legközelebb pénteken 13 órai kezdettel az Illés Akadémia (régi) műfüves pályáján a Söpte U17-es fiúegyüttesével vív felkészülési mérkőzést.