Tavaszi nyitány: Viktoria-Soroksár

A női labdarúgó NB I. tavaszi első, azaz 13. fordulójában szombaton 15 órai kezdettel a Haladás Sportkomplexumban a Viktoria FC a Soroksár SC-t fogadja.

A Viktoria 11 ponttal a 9. helyen áll a bajnoki tabellán, míg a Soroksár SC négy pontjával a 11., már kiesőhelyen tanyázik. Az őszi, soroksári mérkőzést Kiss-Lantos Hanna és Szil Tünde góljával 2-0-ra a vasiak nyerték. A soroksáriak a télen igyekeztek erősíteni: leigazolták a finn Elisa Irja Sinikka Lemettinent, a szlovák Muckova Líviát, valamint az FTC-ből érkezett a válogatott Diószegi Fanni is.

– Saját magunkkal szeretnénk foglalkozni – szögezte le Markó Edina, a vasiak vezetőedzője. – Ugyanakkor természetesen látjuk, minden csapat próbált erősíteni és helytállni, senki sem akar kiesni. Már ősszel is láthattuk, mennyire kiegyenlített a bajnokság, összességében – egy-két bajnoki kivételével – mi is stabil teljesítményt nyújtottunk. Több olyan mérkőzésünk is volt, amelyiken egy-egy gólon múlt a pont, vagy pontok megszerzése. Remélem tavasszal ebben sikerül javulnunk, előrelépnünk és az éles meccseken is végig koncentráltan futballozunk. Egy-egy bajnokin az éppen aktuális forma dönt, fontos, hogy minden meccsen a játékosok tudásuk legjavát nyújtsák. Novák Luca, Szil Tünde, Petrovics Petra és Pálfy Barbara még nem bevethető.

A mérkőzésre ingyenes a belépés, büfé üzemel.

A forduló további programja. Szombat, 13.00: Pécs–Kész-St. Mihály-Szeged, ETO FC Győr–Diósgyőri VTK. 14.00: Puskás Akadémia–Szekszárd. 14.30: Budapest Honvéd– MTK.

Az Astra–FTC mérkőzést május 7-én rendezik.

Szólj hozzá...