Csáki Eszter egy félidőt játszott a svédek ellen

A női U19-es válogatott 5-1-es vereséget szenvedett Svédországtól az Eb-selejtező nyitómérkőzésén Telkiben. Csáki Eszter a második félidőre állt be.

Az első negyedóra kiegyenlített mérkőzést hozott, a svédeknek kettőt, a mieinknek egy helyzetet sikerült kidolgozniuk. Ám az idő előre haladtával a fizikális különbségeket nem tudtuk kompenzálni, egyre több hiba csúszott a mieink játékába, s az ellenfél a félidő derekához közeledve egyre veszélyesebbé vált.

Az első félóra legnagyobb helyzetét a svéd válogatott jegyezte, Svensson a keresztlécet találta el a 30. percben. Három perccel később góllá érett a svéd nyomás, Hultback ívelte a kapuba a labdát (0-1). A 44. percben megduplázta előnyét Svédország, Jensen lőtte ki közelről a kapunk jobb alsó sarkát, így a mieink kétgólos hátrányban vonultak az öltözőbe (0-2).

A második játékrészt jól kezdtük, egy bal oldali akció után, az 53. percben Sinka Napsugár révén sikerült szépítenie a magyar csapatnak (1-2). A 60. percben azonban visszaállt a kétgólos különbség, Schröder megszerezte a svédek harmadik gólját is (1-3). A 69. percben ismét a magyar válogatott ragadta magához a kezdeményezést, az FC Zürich játékosa, Vincze Borbála jobbról érkező bombáját kellett a svéd kapusnak hárítania. A 72. percben azonban ismét Svédország volt eredményes, Larsson lőtt közelről a magyar hálóba (1-4). A 76. percben ismételt az ellenfél, ezúttal Sjödahl továbbított 1 méterről a kapunkba, beállítva az 5-1-es végeredményt.

A Viktória FC játékosai közül Csáki Eszter a második félidőre állt be.

Magyarország-Svédország 1-5 (0-2).

Magyarország: Ascher Dóra – Jákri Dóra, Bozsik Linett (Csáki Eszter, 46.), Nyul Petra, Török Otília – Szabó Dóra (Murár Viktória, 72.), Sinka Napsugár Sydney Koszo, 84.), Kern Fanni, Szarvas Sára – Németh Virág (Égi Barbara, 72.), Vincze Borbála

A magyar válogatott csoportmérkőzései:

Hollandia-Magyarország november 30. 13 óra (Telki Edzőközpont)

Skócia-Magyarország december 3. 13 óra (Telki Edzőközpont)

Forrás: MLSZ

Szólj hozzá...

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.